Posts Tagged anyajegy eltávolítás

Anyajegy eltávolítás és a szövettan jelentősége

Avagy milyen szempontok szerint döntsön a beteg, ha orvost kell választania?

Ezzel a koránt sem egyszerűen megválaszolható, ámde annál  fontosabb kérdéssel fordult hozzám egyik páciensem a napokban.

Egy bőrgyógyász számára az anyajegyek eltávolításánál a  legnagyobb szakmai kihívás az, hogy azt  akkor javasoljuk, amikor szükség van rá és akkor  ne, amikor nincs. Ez nagyon egyszerűen hangzik így, de gyakran a valóságban éppen ezt a legnehezebb eldönteni.

Mind a rendelői vizsgálatok során, mind az utólagosan a bőrtérkép elemzése közben a bőrdaganatokra jellemző klinikai jeleket keressük. Amennyiben ezek alapján felmerül bőrdaganat gyanúja, műtétet javasolunk. A műtét során eltávolított anyagot (bőrdarabot) ezután elküldjük a szövettanászunkhoz, aki azt mikroszkóp alatt részletesen kielemzi, szintén a daganatokra jellemző sokszor nem egyértelmű  jeleket kutatva, de itt már a sejtek szintjén.

Így születik meg a szövettani lelet, ami már egyértelműen eldönti, hogy milyen az eltávolított képlet természete: jóindulatú vagy rosszindulatú.

Sokszor azonban ez nem ilyen egyszerű és sok a buktató.

Mielőtt ezekről röviden írnék, megosztom Önnel az új sebészeti rendelőnk részleteit:

2014 január közepétől pácienseink eddig is magas szakmai színvonalú ellátásán még tovább emeltünk: megelőző célú műtéti javaslat esetén betegeinket a Főnix Med Sasadi úti rendelőjébe irányítjuk, ahol minden igényt kielégítő elegáns és korszerű  környezetben történnek a kisműtétek.

A beavatkozásokat Dr Gyarmati Csaba, plasztikai sebész szakorvos végzi, így a lehető legszebb műtéti eredmény garantált.

A szövettani leletezést továbbra is egy szintén szakmailag elismert szakorvos: dr Plótár Vanda, az Országos Onkológiai Intézet nemzetközi bőrpatológiai szakvizsgával is rendelkező pathológus szakorvosa végzi. PhD-jét is a melanoma malignum komlex szövettani és molekuláris diagnosztikájából írta és védte meg sikeresen.

Így a műtéti eltávolítások minden lépése a legmagasabb szinvolnalon biztosított a MelanomaMobilnál.

Amennyiben a szűrések során egyértelmű, nem korai stádiumban lévő melanomát találunk, a pácienseket továbbra is valamelyik melanoma centrumba irányítjuk a további kezelések céljából.

Végül néhány szó a műtétek körüli kihívásokról:

Természetesen törekszünk rá, hogy csakis  indokolt esetben végeztessünk műtétet, és ezt  mindig  meg is kell tegyük, amikor a daganat gyanúja a klinikai jelek alapján felmerül.

Ideális esetben ez azt jelentené, hogy amikor bőrgyógyászaink  műtétet javasolnak, akkor a daganat   rendre  be is  igazolódik.  A valóságban  jó néhány alkalommal azonban  nálunk sincs így. Ennek ellenére míg a melanoma országos előfordulása 15/100.000 lakos, addig cégünknél ez az arány több mint tízszer nagyobb:  180/100.000 fő – mely  a szövettani lelet által igazolt tény.

További kihívás, hogy a páciensek egy jelentős része nem végezteti el a műtétet, amit javasolunk. Ennek lélektani hátterét már többször boncolgattam itt a blogban, de a mai napig nem értem, hogy miért jön el valaki szűrésre, ha aztán semmibe veszi, amit mondunk. Több olyan páciensünk is van, akinél melanomát diagnosztizáltunk és nem tudunk róla semmit.

Az is probléma, hogy akik nem nálunk végeztetik el a műtétet, azok nem küldik vissza számunkra a szövettani lelet másolatát.

Azt már csak szakmai érdekességként írom, hogy van olyan páciensünk, akinél még a szövettanász sem tudta eldönteni pontosan, hogy daganatról van-e szó vagy sem. Ilyen esetben több szövettanász véleményét is kikérjük, de van, hogy így sem egyértelmű az  eredmény.

Mit tehet tehát a páciens?

Ha műtétet javasolunk, végeztesse el azt,  olyan helyen, ahol a műtéti eltávolítás mindhárom része magas szinvonalon biztosított.

Ha ez nem nálunk történik, akkor figyeljen rá, hogy megkapja a szövettani leletet és megértse, hogy mi van oda írva. Kérjük, hogy küldjön egy másolatot a részünkre is.

Amennyiben a műtét nálunk történik, varratszedéskor sebészünk röviden összefoglalja a szövettani lelet lényegét a páciens számára.

Ha bármi további kérdés felmerül, állunk pácienseink rendelkezésére.

Tags: ,

Meghökkentő eseteink

Szeretnék ismét bepillantást engedni a kulisszák mögé és megosztok néhány olyan esetünket, amikor nekem igen elkerekedett a szemem, ahogy tudomást szereztem egyikről-másikról.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezzel sikerül-e megmozgatnom az olvasókat néhány hozzászólás, kommentár vagy vélemény erejéig.

Ugye az minden olvasóm számára ismert, hogy mi anyajegy vizsgálattal vagy más néven, melanoma és bőrrák szűréssel foglalkozunk, tehát, akik hozzánk fordulnak, azok ezt a szolgáltatást kívánják igénybe venni.

Én azt várnám, ha már valaki úgy dönt, hogy eljön és hozzánk jön, akkor elfogadja azt a véleményt, amit adunk neki. Ehhez képest nézzük, hogy milyen eseteink vannak.

1. Egyik fiatal hölgy páciensünk (29 éves) azért jött, mert egy éve a jobb halántékán növekvő elváltozásra lett figyelmes. Vizsgálatát követően a leletben felvetettük melanoma lehetőségét. A hölgy nem jelentkezett műtétre és máshol sem operáltatta meg magát. Többszöri megkeresésünkre sem reagált és végül telefonon közölte, hogy nem szándékozik megműttetni magát.

suspicious for melanoma

Azt hiszem, ha ő végigélte volna azokat a szörnyűségeket, amit jómagam az Onkológiai Intézetben, akkor nagyobb tisztelettel viseltetne a melanoma iránt, még ha csak klinikai gyanúként is fogalmazódik meg a lehetősége.

2. Másik szintén fiatal és szintén hölgy páciensünk, melanoma diagnózis miatt javasolt műtétjét kétszer halasztotta el, összesen fél évvel. Először egy futóverseny miatt, majd egy kerékpár túra miatt. Végül sor került a műtétre, ami még időben történt.
Ez szerencsére jól zárult, de megjegyzésem ugyan az, mint az előző esethez.

3. Harmadik esetünk nekem különösen fájó, mert szakmailag nagyon izgat az ügy. Ő egy idősebb hölgy betegünk és a térdhajlatban volt egy apró, 3mm körüli szabálytalan növedék. Az ővé négy, egymáshoz kísértetiesen hasonlító eset egyike, amiből kettő melanoma diagnózissal zárult, viszont egy nem. Azóta sem tudom, hogy mi lehet vele, él-hal, mert nem tudjuk elérni semmilyen módon.

suspicious for melanoma2

4. Emlékezetes, tanulságos eset, ami a honlapunkra is felkerült egy 34 éves fiatal férfi története. Eljött hozzánk és mivel sok szabálytalan anyajegye volt, kértük, hogy fél év múlva jöjjön ismét egy összehasonlító elemzésre.
Ő úgy érezte, hogy elegendő információt gyűjtött az anyajegyek megfigyeléséről, ezért elhatározta, ő figyeli magát.

Ahogy eljött a kontroll ideje, többször hívtuk. Végül 3 év múlva jött vissza egy előrehaladottabb melanomával. Egyszerűen nem vette észre, ahogy megnő, mert semmilyen panaszt nem okoz a melanoma. Megdöbbent, amikor meglátta az összehasonlító képeket. Hál Istennek ő jól van.

growing melanoma

5. A továbbiakban konkrétumok nélkül inkább típus-jelenségeket írok. Sok olyan esetünk van, hogy az első szűrés után műtétet javasolunk, pedig általában az első összehasonlító elemzést jobbnak tartjuk megvárni ezzel, mert akkor biztosabb alapokon nyugszik a véleményünk. Első alkalommal akkor javasolunk műtétet, ha tényleg nagyfokú a szabálytalanság.

Szóval több olyan páciensünk van, aki ilyen műtéti javaslatra nem reagált.

Amikor sikerül egyiküket-másikukat elérni leginkább az alábbi válaszokat kapjuk:
– „majd megfigyelem, hogy tényleg változik-e és ha igen, akkor levetetem”
– „nem volt időm ezzel foglalkozni…”
– „nem gondoltam, hogy ez tényleg akkora probléma, ezért nem foglalkoztam vele…”
– „megvárom a féléves kontrollt és ha tényleg változik, levetetem…”
– „félek a beavatkozástól…”
– „úgy hallottam nem jó, ha megbolygatják az anyajegyeket…”

6. Volt egy páciensünk, aki élsportoló, ő azt mondta, hogy nem tud két hetet kihagyni emiatt…

7. vannak, akik teljesen érdektelenül viselkednek, nem is emlékeznek rá

8. van, aki még meg szeretné mutatni másik orvosnak is, de erre még nem került sor (egy éve), és

9. van, aki egyszerűen felülbírálja a véleményünket és nem foglalkozik vele.

Azt gondolom, hogy a melanoma megérdemli, hogy tisztelettel bánjunk vele, ezen kívül nem bölcs dolog a sorsot kísérteni.

Az olyan döntéseket teljesen megértem, amikor valaki további véleményt, megerősítést keres, azonban ezért érdemes tempóból kezelni, mert a melanománál kulcsfontosságú a korai diagnózis. Amikor elér egy bizonyos mélységet a bőrben, akkor áttéteket adhat és visszafordíthatatlanná válik az előrehaladása.

Sajnos pont erről, a korai áttétképző potenciáljáról hírhedt a melanoma.

Ha már valaki veszi a fáradtságot és eljön szűrésre, akkor vegye komolyan és vigye végig a folyamatot.

Szeretem a megmentett életeink örömét és elszomorít, amikor egy-egy késői, ezért menthetetlen esettel találkozom, viszont egyfajta negatív érzelmi feszültséget ébreszt, amikor ilyen felelőtlenséggel találkozom. Vannak az életnek bizonyos aspektusai, amit jobb, ha komolyan veszünk.

Közhely, de igaz: az egészség nem játék.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van, bár ezt a bejegyzést nem a szűrések népszerűsítésének szándékával írtam.

Tags: , , ,

Mi van a színfalak mögött?

backstageNagyon messziről ránézve egy bőrrákszűrés a sok közül.

Közelebbről ránézve már feltűnik, hogy a Melanomamobilnál nem csak egy orvos vizsgál és ráadásul minden anyajegyet, sőt ezeket egyenként össze is hasonlítják.

Ennél közelebb merészkedni viszont már nem is lehet, mert a lényeg a színfalak mögött zajlik.

Mi is pontosan?

A kiértékelő csapatunk 8 szakorvosból áll jelenleg. Ők mind megfelelő gyakorlattal rendelkeznek a dermatoszkópos képek elemzése terén. Ezek azok a speciális felvételek, amelyek az anyajegyekről készülnek a szűrés során.
A szűrések végén a 6 országos pontról és a több mobil, céges szűrési egységtől az adatok, képek felkerülnek a központi szerverünkre, ahol biztonságosan tárolódnak és több példányban archiválásra kerülnek.
Innen dolgoznak a kiértékelő orvosok, akik letöltik az adatokat saját gépeikre. Végignézik a páciens adatait, a szűrést végző orvos megjegyzéseit, a páciens anyajegyeit és az egész kép alapján megírják a leletet, amely postázásra kerül.

Amikor a páciens már legalább második alkalommal jön, akkor ők azok, akik egyenként összehasonlítják a képeket az előző alkalmakkor készült felvételekkel. Ilyenkor derülhetnek ki azok a dolgok, amire senki nem gondolt, senki nem vette észre; …eddig. Így keletkeztek a legszebb, legemlékezetesebb eseteink, amikor így mentettük meg egy-egy páciensünk életét.

A leletek visszakerülnek a központi szerverre, de mielőtt kiküldenénk őket, még a vezető orvos is végignézi, de már nem mindet. Csak azokat, ahol valamiért műtétet javasoltunk, vagy valamiért a kiértékelő orvos konzíliumot kért.

Tehát, azokat a pácienseket, akinek a szűrést követően olyan leletet küldünk, amiben műtétet javasolunk (bőrrák miatt vagy megelőző műtét), azt egy harmadik orvos is látja.

A konzíliumokat, amik sokszor bonyolult, elgondolkodtató esetek, elküldjük minden orvosunknak, közte Gilde Katalin főorvos nőnek is, aki sokáig az Onkológiai Intézet osztályvezetője volt. Ez sem látszik kívülről a borítékon, sem a leleten, hogy egy-egy páciensünk anyajegyeit több mint 10 orvos is látja, és az adott vélemény, ezek konszenzusos véleményét tartalmazza.

Amikor ezen is túl vagyunk, akkor jön a leletek nyomtatása és még egy kontroll, nehogy valamilyen hiba maradjon bennük. Ha minden ok, akkor mehetnek a postára.

Ez egy hosszú és bonyolult folyamat és milyen messze van attól, hogy ránézek egy anyajegyre, mondok valamit és a páciens vagy elhiszi, vagy nem, úgy sem marad nyoma, hogy mit láttam.

Már így is elég hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, és tudom, hogy minden további sorral, egyre csökken azok száma, akik el fogják olvasni, de akiket viszont érdekel, azoknak még álljon itt néhány esszencia:
– nem beszéltem arról bővebben, hogy hogyan lehet a kiértékelő csapatba kerülni, milyen szakmai felkészítésen kell végigmenni ehhez,
– nem szóltam a folyamatos képzésekről, érdekes esetek megvitatásáról,
– nem szóltam arról, ami roppant érdekes, hogy ez a rendszer mennyire rávilágít egy más hibáira. A szintek egymásra épülnek, minden dokumentálva van és minden következő szint látja, az előző szint hibáit. Nem örülök, amikor vannak hibák, de hiba csak ott van, ahol munka is van. Másrészt örülök, hogy ezek láthatóvá válnak, mert megteremtik a folyamatos visszajelzés és tanulás lehetőségét. Rengeteg tapasztalat halmozódik a rendszerben így, amiből mi is, de legfőképpen pácienseink profitálnak.
– érdekes adat, hogy csak 2009-ben kollégáimmal együtt több mint 220.000 db dermatoszkópos képet néztünk végig és véleményeztünk.
– nem szóltam arról, hogy akinek szükséges, annak profi műtéti megoldást biztosítunk és ami még fontosabb, igazán profi szövettani elemzést.
– a szövettani leletet bekérjük és megnézzük, hogy stimmel-e a képhez, amit láttunk. Ha nem, lépünk, amíg megnyugtató eredményt nem kapunk.

Még lenne mit írnom, de itt megállok. A többit majd az emlékirataimban. Fontos, hogy tudják, hogy milyen komoly szakmai munka folyik nálunk, a Melanomamobilnál, amihez köszönetet mondok minden orvos és nem orvos kollégámnak.

ÉRDEKKONFLIKTUS: van, hiszem a Melanomamobil vezetőjeként a Melanomamobilról írok.

Tags: , , , ,

Vigyázat! Átverés!

Lehet, hogy manapság élünk ilyen világot, lehet, hogy mindig is így volt: vannak olyan emberek, akik úgy keresik a boldogulásukat, hogy másokat átvernek, becsapnak, megkárosítanak.

 

A világon sajnos nem tudunk változtatni, ezért csak egy dolog tehetünk: tájékozódunk és odafigyelünk, hogy mi magunk ne essünk áldozatául ilyen személyeknek, szervezeteknek.

 

Most néhány dologról írnék, aminek aktualitása van és nem árt az óvatosság.

 

Hadd induljak a saját közvetlen szakterületemtől: néhány hete fent van az interneten egy olyan honlap, ahol anyajegyek eltávolítását ígérik ecseteléssel, nyomtalanul, bla-bla-bla.

Bízom benne, hogy az olvasóim legalább már azt tudják, hogy anyajegyek nyomtalan eltávolítása a fizika törvényeibe ütközne, így nem is lehetséges és írtam is egy összefoglalót ebben a témában, ami itt található.

 anyajegy ecsetelés

A honlapon természetesen semmilyen elérhetőség nincs, viszont van néhány rossz minőségű előtte-utána típusú fotó. Egyelőre nem lehet tudni, hogy kinek mi a célja az oldallal.

Itt a legnagyobb probléma az, hogy az anyajegyek helytelen eltávolítása, irritálása, akár a végzetes melanoma kialakulásához is vezethet.

 

Másodikként vegyünk egy határterületi esetet, ami az orvoslás-természetgyógyászat határán húzódik: ez a táplálék kiegészítők és a gyógyszerek ügye.

 

Jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot folytat a szcientológus Lenkei Gábor vitaminjai és Dávid Tamás “rákgyógyító” COD teái ellen, mert ezek az ‘úriemberek’ reklámjaikban olyasmit állítanak, amit nem tudnak bizonyítani.

 

Ebben a szektorban mi, vásárlók 20 milliárd forintot költünk el évente, feltehetően olyasmire, aminek semmi haszna nincs számunkra és csak bízhatunk benne, hogy legalább nem ártanak.

 

Az ügyben a legszebb, hogy ma bárki gyárthat táplálék kiegészítőket, csak be kell jelentenie az összetételét, de azt senki nem ellenőrzi (még a gyártó sem), hogy valóban van-e bármilyen előnyös (akár kártékony!!) hatása. Csak ráírja, hogy táplálék kiegészítő, illetve még néhány jól hangzó ígéretet és mi rohanunk is megvenni azokat.

 

Miért veszünk ilyesmit: véleményem szerint azért, hogy elaltassuk lelkiismeretünket, ami azért lázadozik, hogy nem sportolunk semmit, össze-vissza nassolunk, tömjük magunkat minden félével, szóval úgy, ahogy van, nem törődünk az egészségünkkel.

 

Jelenleg az étrend-kiegészítők gyártói azt szeretnék elérni, hogy a termékeiken feltüntethessék azt, hogy ’gyógyhatású készítmények’, vagyis Magyarra lefordítva, mindenféle előzetes vizsgálat és bizonyítás nélkül, még jobban meg akarják téveszteni az ügyfeleiket, vagyis minket.

 

MEGDÖBBENTŐ a Szinapszis Eü-i piackutató Kft és a Magyar Gyógyszerészeti Kamara felmérésének az eredménye, hogy mi fogyasztók nagyobb arányban nyúlunk ezekhez a bizonytalan eredetű és hatású készítményekhez, mint a gyógyszerekhez.

 

Miért van ez? Számunkra a gyógyszer egy betegséghez köthető, akár veszélyes hatóanyagot is tartalmazó valami, míg a táplálék kiegészítők a természet lágy ölén születtek, csupa bió anyagból, ami tele van életerővel és más megfoghatatlan dolgokkal.

 

Nem ártana egy kicsit tisztába tenni a fejünkben ezt: GYÓGYSZER a mai törvények szerint csak az lehet, amit a gyártó minden kétséget kizárólag bizonyítani tudott, hogy előnyös hatásai léteznek, melyek hatásosabbak a placebónál és nincsenek káros mellékhatásai. Ez rengeteg pénzbe kerül. Ezzel szemben, ahogy írtam korábban, a táplálék kiegészítők gyártóinak semmit nem kell bizonyítaniuk, csak hangzatos ígéretekkel teleírni a dobozt és a vevők már rohannak is. Ne legyünk ennyire h…..k!

 

Végül teljesen eltávolodva az egészségügytől itt vannak a pilótajátékok, melyekről terjesztői váltig állítják, hogy nem azok.

Ne ugorjunk be semminek, ahol irreális az ígéret. Ne higgyük azt, hogy most megfogtuk az Isten lábát, inkább gondoljuk azt, hogy nagy átverés!

Bizonytalan, nem konkrét termék is gyanút kelthet, ha ilyen ajánlattal keresnek meg bennünket, valamint ne higgyünk a partner-blöffnek, vagyis, ha azzal kábítanak bennünket, hogy ez, meg az az ismert vállalat vagy személy is részt vesz benne.

 

Ma olyan világot élünk, ahol nagyon körültekintőnek kell lennünk.

 

PS: érdekes, hogy amikor a pilótajátékról írtam a választások és a pártok ugrottak be elsőként, akik irreális ígéretekkel bombáznak minket. Vajon mikor fog összeomlani a rendszer, amit így építenek? Mi még a nyerők között leszünk, vagy azok, akik már túl későn szálltak be ebbe az össznemzeti pilótajátékba?

Tags: ,

Miért nem végzünk mi is esztétikai anyajegy eltávolítást?

Sokan telefonálnak hozzánk, a Melanomamobilhoz olyanok is, akik még nem voltak nálunk szűrésen, hogy szeretnék, ha eltávolítanánk egy, vagy néhány anyajegyüket.

Üzletileg bármennyire is jó vállalkozás lenne ez, szakmai okok miatt mégsem teszünk eleget ezeknek a kéréseknek.

 

…pedig, nagyon sok helyen ajánlanak ilyen szolgáltatásokat és valószínű, hogy a nálunk elutasított páciensek végül hozzájuk kerülnek.

 

Miért nem vállaljuk el ezeket a műtéteket?

 

Ennek világosan érthető okai vannak.

Először is, nézzük, mi történne, ha elvállalnák egy ilyen anyajegy eltávolítását.

 

A páciens megjelenne a műtőben, megmutatná az anyajegyet, majd a sebészünk eltávolítaná.

Mit is jelent ez? Azt, hogy a páciens diagnosztizál, vagyis maga jelöli ki az eltávolítandó anyajegyet. Ennek a kijelölésnek az alapja többnyire az, hogy az anyajegy a bőr síkjából kiáll, vagyis fizikailag zavarja őt.

Tehát előfordulhat az, hogy mondjuk a páciens mutat egy anyajegyet a karján, eltávolítjuk azt és közben a lábán ott van egy kezdődő melanoma, aminek következtében két év múlva meghal.

 

A műtőben nincs idő arra, hogy mindenkit átvizsgáljunk tetőtől talpig és a szemrevételezés önmagában sem elegendő. A páciensről persze tudni fogják, hogy nálunk járt, de az már senkit nem fog érdekelni akkor, hogy csak egy műtét erejéig.

 

Ha elvállalnánk ilyen műtéteket, akkor legalább az mellettünk szólna, hogy mi kizárólag sebészi úton csinálnánk. További mélypontja lenne az ilyen anyajegy eltávolításnak, ha mondjuk lézerrel végeznénk. Hogy miért, az ide kattintva el lehet olvasni.

 

Szóval, mi csak azoknak végezzük el az anyajegyek eltávolítását, akár ő kéri saját szempontjai alapján, akár mi javasoljuk azt szakmai szempontok alapján, akiket korábban a Melanomamobil módszerével alaposan végigvizsgáltunk és pontosan tudjuk, hogy mi a helyzet a bőrén.

 

Sok pácienst magunk beszélünk le, vagy szabadítjuk meg őket a sok anyajegy eltávolításával járó terhektől. Ugyanis mi meg tudjuk mondani, hogy egy csúnya, szabálytalan anyajegyet valóban el kell távolítani, vagy aggasztó kinézete ellenére(mellett) mégis maradhat. (A Csokító reklámok óta tudjuk, attól, hogy valami csúnya, még lehet finom :-)) Így sok olyan betegünk van, akinek máshol több (akár 8 ) anyajegy eltávolítását is javasolják egyszerre, míg mi abból maximum azt az egyet jelöljük meg pontosan, amit ténylegesen érdemes eltávolítani és szövettani vizsgálatot végezni belőle.

 

Összefoglalva tehát, azt javaslom minden olvasómnak, hogy csak azután gondolkozzon bármely anyajegye eltávolításán, miután alaposan átvizsgáltatta a bőrét, mert lehet, hogy végül nem is azt kell eltávolítani, amit ő szeretett volna kozmetikai szempontok miatt, hanem egy másikat, hogy megmentse az életét.

Tags: , , ,