Az anyajegyszűrések között körülnézve a piacon különböző árú és színvonalú vizsgálatokkal találkozhatunk. Ezek első ránézésre mind jónak látszanak. De melyiket is válasszuk, melyiknél kapjuk a legtöbbet pénzünkért?
Ennek eldöntéséhez szeretnék most pár kapaszkodót adni – maximális objektivitásra törekedve.

Kezdjük azzal, hogy hány orvos fogja látni anyajegyeit?

A legtöbb helyen csupán egy. Valljuk be őszintén, egy ilyen vizsgálat során – melyben kiemelkedően fontos, hogy minden gyanús dolgot észrevegyenek – nem szeretnénk kitenni magunkat annak, hogy az orvos éppen milyen lábbal kelt fel , mennyire tud koncentrálni és legfőképpen mekkora tapasztalata van a melanoma kiszűrésében. Noha számítógépes szoftverek is segítik egyes vizsgálattípusoknál a helyszíni kiértékelést, de ennek a véleménye orvos-jogi szempontból nem elfogadható, csak tájékoztató jelentőségű. Végül az orvosnak kell a döntést meghoznia. Éppen ezért, nálunk, a MelanomaMobilnál, a részletes, bőrtérképes vizsgálat során, minimum két orvos is megvizsgálja anyajegyeit. Ha a helyszíni vizsgálat során szabad szemmel nem is felismerhető valami, akkor az az összehasonlító elemzés során kiderül.

Na és valóban az összes anyajegyét megvizsgálják? Vagy csak a vizsgáló rájuk néz és ott eldönti, hogy lehet-e vele gond?

A melanoma sokszor nagyon nehezen észrevehető. Egy igazán korai melanoma szabályos és egy békés anyajegyre hasonlít. Néha magunk is meglepődünk mikor egy alig gyanús anyajegyről, melynek természetesen eltávolítását javasoltunk, kiderül, hogy valóban egy melanoma volt. Nagyon sok melanoma, korai stádiumban szabad szemmel nem felismerhető, így az egész testet meg kell vizsgálni, a látszólagosan gyanús anyajegyekre koncentrálni tapasztalataink szerint nem elegendő.

Valóban le is fotózzák az anyajegyeit?

Szó elszáll, írás megmarad – nem hiába tartja a mondás. Ha nem készül felvétel, honnan tudjuk, hogy milyen volt anyajegyünk? Amit nap mint nap látunk, annak aligha vesszük észre változását. Mi a MelanomaMobilnál minden anyajegyet és bőrelváltozást digitálisan rögzítünk speciális kameráinkkal válogatás nélkül.

A kontroll vizsgálatoknál minden anyajegyét összehasonlítják a korábbi állapotával? Vagy megint csak azt vizsgálják, amiről a szűrést végző orvos az egyéni tapasztalatai alapján azt gondolja, hogy szabálytalan?

Ez sem mindegy. Igazán korai állapotában a melanoma csak az összehasonlító elemézés, vagyis az anyajegy változása alapján szűrhető ki. Ehhez viszont minden anyajegyet vizsgálni kell, még azt is, ami szabályosnak tűnik. Emiatt a MelanomaMobilnál az összes anyajegyről és a teljes testfelületről is készítünk felvételeket, melyeket minden kontrollvizsgálat során össze is hasonlítunk egymással, így látható lesz, ha egy anyajegy változott, sőt, az is, ha valahol új anyajegy keletkezett.

2015febr_melyik szurest valasszam2

Amennyiben Ön megértette, hogy miért a Melanomamobil objektív (több egymástól független orvost is magában foglaló) és komparatív (minden anyajegyet összehasonlító) vizsgálata a legalkalmasabb az igazán korai melanoma kiszűrésére, akkor bizonyára nem szeretné, ha bejelentkezik egy vizsgálatra és ott nem ezt a biztonságot kapja.

A piacon elérhető legalaposabb vizsgálatért jelentkezzen be a MelanomaMobilhoz.

Ezt megteheti online a http://www.melanoma.hu/online weboldalon vagy a +36 70 337 3333 telefonszámon hétköznap 8-16 óra között.