Archive for február, 2015

Mik az anyajegyszűrés legfontosabb szempontjai?

Az anyajegyszűrések között körülnézve a piacon különböző árú és színvonalú vizsgálatokkal találkozhatunk. Ezek első ránézésre mind jónak látszanak. De melyiket is válasszuk, melyiknél kapjuk a legtöbbet pénzünkért?
Ennek eldöntéséhez szeretnék most pár kapaszkodót adni – maximális objektivitásra törekedve.

Kezdjük azzal, hogy hány orvos fogja látni anyajegyeit?

A legtöbb helyen csupán egy. Valljuk be őszintén, egy ilyen vizsgálat során – melyben kiemelkedően fontos, hogy minden gyanús dolgot észrevegyenek – nem szeretnénk kitenni magunkat annak, hogy az orvos éppen milyen lábbal kelt fel , mennyire tud koncentrálni és legfőképpen mekkora tapasztalata van a melanoma kiszűrésében. Noha számítógépes szoftverek is segítik egyes vizsgálattípusoknál a helyszíni kiértékelést, de ennek a véleménye orvos-jogi szempontból nem elfogadható, csak tájékoztató jelentőségű. Végül az orvosnak kell a döntést meghoznia. Éppen ezért, nálunk, a MelanomaMobilnál, a részletes, bőrtérképes vizsgálat során, minimum két orvos is megvizsgálja anyajegyeit. Ha a helyszíni vizsgálat során szabad szemmel nem is felismerhető valami, akkor az az összehasonlító elemzés során kiderül.

Na és valóban az összes anyajegyét megvizsgálják? Vagy csak a vizsgáló rájuk néz és ott eldönti, hogy lehet-e vele gond?

A melanoma sokszor nagyon nehezen észrevehető. Egy igazán korai melanoma szabályos és egy békés anyajegyre hasonlít. Néha magunk is meglepődünk mikor egy alig gyanús anyajegyről, melynek természetesen eltávolítását javasoltunk, kiderül, hogy valóban egy melanoma volt. Nagyon sok melanoma, korai stádiumban szabad szemmel nem felismerhető, így az egész testet meg kell vizsgálni, a látszólagosan gyanús anyajegyekre koncentrálni tapasztalataink szerint nem elegendő.

Valóban le is fotózzák az anyajegyeit?

Szó elszáll, írás megmarad – nem hiába tartja a mondás. Ha nem készül felvétel, honnan tudjuk, hogy milyen volt anyajegyünk? Amit nap mint nap látunk, annak aligha vesszük észre változását. Mi a MelanomaMobilnál minden anyajegyet és bőrelváltozást digitálisan rögzítünk speciális kameráinkkal válogatás nélkül.

A kontroll vizsgálatoknál minden anyajegyét összehasonlítják a korábbi állapotával? Vagy megint csak azt vizsgálják, amiről a szűrést végző orvos az egyéni tapasztalatai alapján azt gondolja, hogy szabálytalan?

Ez sem mindegy. Igazán korai állapotában a melanoma csak az összehasonlító elemézés, vagyis az anyajegy változása alapján szűrhető ki. Ehhez viszont minden anyajegyet vizsgálni kell, még azt is, ami szabályosnak tűnik. Emiatt a MelanomaMobilnál az összes anyajegyről és a teljes testfelületről is készítünk felvételeket, melyeket minden kontrollvizsgálat során össze is hasonlítunk egymással, így látható lesz, ha egy anyajegy változott, sőt, az is, ha valahol új anyajegy keletkezett.

2015febr_melyik szurest valasszam2

Amennyiben Ön megértette, hogy miért a Melanomamobil objektív (több egymástól független orvost is magában foglaló) és komparatív (minden anyajegyet összehasonlító) vizsgálata a legalkalmasabb az igazán korai melanoma kiszűrésére, akkor bizonyára nem szeretné, ha bejelentkezik egy vizsgálatra és ott nem ezt a biztonságot kapja.

A piacon elérhető legalaposabb vizsgálatért jelentkezzen be a MelanomaMobilhoz.

Ezt megteheti online a http://www.melanoma.hu/online weboldalon vagy a +36 70 337 3333 telefonszámon hétköznap 8-16 óra között.

A melanoma anatómiája

A mai napon volt nálam egy páciens, aki egy olyan bőrképlettel jött, ami nagyjából két hónapja növekszik a hasán és amit vérhólyagnak gondolt.
Esete jó tanulsággokkal szolgál, ezért úgy döntöttem, hogy szentelek neki pár mondatot.
Először is ez az elváltozás nagyszerűen szemlélteti a bőrdaganatok legfőbb jellemzőit, így alkalmas arra is, hogy a melanoma anatómiáját bemutassam rajta.

A melanoma anatómiája

A képen a kék vonal mutatja az eredeti anyajegy területét, amit a páciens még csak nem is észlelt. A melanoma megjelenése sem tűnt fel neki az anyajegyben, annak ellenére, hogy ez a hasán volt, nem pedig olyan nehezen látható helyen, mint például a háta közepe.

A piros vonal szemlélteti a melanoma kezdeti növekedési szakaszát, ahogy a daganat vízszintesen terjed a széleken. Ez szintén felfedezetlen maradt a páciens számára.
A melanoma kezdeti növekedési fázisa akár 2-5 évig is eltarthat, ritkán viszont ennél jóval rövidebb is lehet, vagy akár teljesen hiányozhat, mint pl. noduláris melanomák esetén, de ez meglehetősen ritka. E viszonylag hosszú idő alatt van arra esély, hogy a melanomát még olyan korai stádiumában ismerjük fel, amikor egy egyszerű eltávolítás nagy valószínűséggel teljes gyógyulást eredményez.

A következő szakasz – melyet a képen a fehér vonal jelöl – a függőleges irányú komponens növekedése. Ez a daganatos sejtek a mélybe történő terjedésének időszaka. A legtöbb esetben ez a melanoma kezdeti, vízszintes növekedési szakasza után jelenik meg. Ez a daganat növekedésének a veszélyes fázisa, amikor a daganatos sejtek behatolnak a bőr mélyebb rétegeibe, amely már vérerekkel átszőtt terület. Ez adja meg annak a lehetőségét, hogy a daganat a véráramon keresztül eljusson távolabbi testrészekbe is, és ott áttéteket adjon. Ha ez még a daganat eltávolítása előtt bekövetkezik, sajnos a kilátások igen rosszá válnak.

„Mi lett volna, ha a hátamon van? Most nem lennék itt.” – mondta a páciensem.

Igen, valóban ez a kihívás. Így menthet életet a szűrővizsgálat, amikor még nincsenek tünetek és a páciens ’csak úgy’ eljön – a biztonság kedvéért. Ez történt az egyik terhesség után visszatért páciensünknél is, aki csupán annyit látott egyik anyajegyén, hogy az mintha az nőtt volna. Mindannyiunknak számolnunk kell a melanoma lehetőségével, amikor valami új jelenik meg vagy változik bőrünkön… és érdemes odafigyelni a testünk kevésbé látható részeire is.