Archive for október, 2010

Úgy sem olvassák el

Nyugodtan leírhatom ezt a bejegyzésemet, hiszen az újságírók úgy sem olvassák a blogomat.
(Persze a kivételeket mindig megilleti a tisztelet)

index2

Gondolom ez másokkal is így van, amivel foglalkoznak, azzal kapcsolatban a környezetből áramlik feléjük az infó: “Nézd mit találtam, biztosan érdekel téged…”.

Ugyan így áramlik felém is, és ez ma egy Index cikk képében jelent meg a leveleim között.

A cikk, a tudomány rovatban egy szenzációról számol be, miszerint a bőrrák ellen a fényt vetik be és a módszer neve a fotodinámiás terápia (PDT).

Amikor ezt elolvastam bevallom mérges lettem és, hogy miért ezt itt az olvasóimmal megosztom.

1. Ezt a terápiát már elég régen használjuk itthon is. Már több hazai konferencián is láthattunk beszámolókat róla. Egyébként nem túl sikeres és vonzó módszer, mert vannak egyszerűbbek is és a pácienseknek nagyon fájdalmas. Tehát fenti írásnak zéró hír értéke van.

2. A cikk több pontatlanságot is tartalmaz, látszik, hogy nem fektetett belel a szerző sok energiát, csak úgy össze van csapva.

3. Azt a bejegyzésemet, amit a D-vitaminnal kapcsolatban, saját tapasztalataim alapján írtam és úgy gondolom, hogy igen hasznos információkat tartalmazhat mások számára is, elküldtük vagy 40 újságírónak, hogy használják szeretettel.

És mi lett az eredmény? Semmi. Ez nem érdekelte őket.
 
Miért? Nem tudom. Bevallom azt sem értem, hogy mivel foglalkoznak az újságírók. Csak azzal, hogy az aktuális celebek magánéleti pletykáról írnak?

Ez tényleg elég? Ezért megéri felkelni reggel és úgy érzik a nap végén, hogy tettek valamit?

Biztos (csak) erre van szüksége a ‘nép’-nek?

Nem lenne esetleg feladatuk a hasznos, építő esetleg szép tartalmak közvetítése is? 

Miért hiányzik az ilyesmi a médiumokból? Miért csak a megölte, megcsalta, leütötte, elgázolta megy át?

Ennek a fenti index cikknek a megírásával pl. mi volt az újságíró célja? Miért jelent meg ez a hír? Mit kezdjenek vele az olvasók? Miért jó ez nekünk?

Túl sok a kérdés, és kevés a válasz. Aki esetleg tud válaszolni, az írjon.

(Akikről biztosan nem szól ez a bejegyzésem, azok az újságírók a FIGYELŐ-nél dolgoznak. Őket tartom követendő példának a saját szakmájukban.)

Tags: ,

Felhívás (D-vitamin)

Szeretném megkérni az olvasóimat, hogy amennyiben Önök is éreznek magukban annyi kíváncsiságot (és bátorságot), hogy kitegyék magukat egy vérvétel kellemetlenségeinek, akkor írják meg nekem a D-vitamin vizsgálatuk eredményét, néhány adattal kiegészítve. Most a nyár utáni időszak igazán izgalmas lenne, de később sem lesz rossz :-)

Ebből egy kis házi tanulmányt készíthetünk, aminek – ha összegyűlik annyi adat – akkor közzé teszem majd az eredményét.

 

A kérésem a következő:

Aki rászánja magát egy vizsgálatra, az ennek a bejegyzésnek a hozzászólásaként írja meg az alábbi kérdésekre a válaszokat:

1. a vizsgálat időpontja

2. a vizsgálat eredménye (itt szerepeljen a mértékegység és a normál tartomány). Pl. az én esetemben 24ng/ml (50-150). Ezt csak akkor tudom elfogadni, ha szkennelve vagy faxon elküldik nekem a leletet (E: blog@melanomamobil.hu F: 06 1 878 0700)

3. mennyit tartózkodott a napon az elmúlt 3 hónapban de. 10 és du. 16 óra között (ez nyári infó. Októbertől májusig mindenki csak max. átlagost írhat be!)
– semennyit: nem volt a szabad levegőn, napon az elmúlt 3 hónapban, vagy bőrét ruhával fedte, arcát is eltakarva
– keveset: kifejezetten tartózkodott a naptól, fényvédőt használt, ruhával védte magát, de volt a szabadban
– átlagos: nem napozott, amennyit jártában érte a nap (arcát és ami kilóg a ruha alól)
– többet: néha (ritkán) napozott, ami azt jelenti, hogy félmeztelenül, fürdő ruhában kifeküdt a napra bizonyos időre
– sokat: heti rendszerességgel kifeküdt napozni a fenti módon
– extrém: kifejezett napimádó, hetente többször napozott félmeztelenül, fürdő ruhában
(az én válaszom a ‘többet’ lenne a horvátországi nyaralással és a futásokkal)

4. mennyit járt szoláriumba:
– semennyit: nem járt egyszer sem az elmúlt 3 hónapban
– keveset: heti 1×10 perc, de ennyit tényleg járt is az elmúlt 3 hónapban
– átlagos: heti 2×10 perc, de ennyit tényleg járt is az elmúlt 3 hónapban
– többet: heti 3×10 perc, de ennyit tényleg járt is az elmúlt 3 hónapban
– sokat: heti 4×10 perc, de ennyit tényleg járt is az elmúlt 3 hónapban
– extrém: heti 5×10 perc, de ennyit tényleg járt is az elmúlt 3 hónapban
Aki nem rendszeresen jár, az ítélje meg, hogy vajon a fentiek közül melyik rendszeresség illene rá, és akár írja is le, hogy milyen módon jár szoliba.
(az én válaszom ‘semennyit’ lenne)

5. szedett-e D-vitamint az elmúlt 3 hónapban?
– nem
– igen (milyen formában és milyen rendszerességgel)
(az én válaszom ‘nem’ lenne)

6. Mennyi D-vitamint tartalmazó táplálékot fogyasztott az elmúlt 3 hónapban?
Nincs sok ilyen: halak, tojás, máj, tej
Írja le, hogy mit és milyen gyakorisággal fogyasztott.
(Az én válaszom ez lenne: halat heti 2-4x, tojás heti 1-2, tej alig)

A hozzászólásban elegendő csak a kérdés sorszámát leírni és a választ.

A lelkesebb olvasóimat arra is megkérem, hogy szóljanak egészségtudatos ismerőseiknek, mert minden ilyen embert érdekelne, hogy hogyan áll a D-vitamin frontján.

Köszönöm és várom az eredményeket.

 

ÉRDEKKONFLIKTUS: nincs

Tags: , ,