Minőségi éttermekben szóba sem jöhet a Magyar alapanyag. Akkor mi mit is eszünk?
A múlt héten hallottam egy interjút Cseh Jánossal, a Centrál kávéház séfjével a Radiocafe Gasztrománia c. műsorában és egy dolog nagyon elgondolkoztatott.
A séf elmondta, hogy az állandó és jó minőség biztosítása miatt – hiszen egy magára valamit is adó étterem nem engedheti meg magának, hogy az ételek egyszer jobban, másszor kevésbé jól sikerüljenek – Bécsből szerzi be az alapanyagokat, az itthoni alapanyagok szóba sem jöhetnek. Egyedül Bécsben van állandó, stabil, jó minőség.
Nemrég megkérték rá, hogy tesztelje a hazai alapanyagokat. Feldolgozta őket, megnézte, hogy megfelelnek-e az elvárásainak. Sajnos a tesztelés eredménye elszomorító lett, kivételt csak a biogazdáktól származó alapanyagok jelentettek.
Ez az egész történet felvet néhány nagyon alapvető kérdést.
– úgy tudtam, hogy hazánk az élelmiszeriparáról híres. Vagy mégsem?
– ha ennyire rosszak a hazai alapanyagok, akkor mi, átlagemberek mit is eszünk?
– ha egy étterem, ahol fontos a vendég elégedettsége és a profit, Bécsből hozatja az alapanyagokat, akkor mi, akiknek az egészségünk fontos, honnan szerezzük be azokat?
– mégiscsak van különbség a bio és a nem-bio között? (ez csak költői kérdés :) )
– ha az itthon tenyésztett állatok húsa nem megfelelő, akkor milyen lehet a mi húsunk? Vajon az jobb? Mi is az itthoni ételeket esszük…
– vajon van-e összefüggés hazánk elszomorító egészségügyi statisztikái és a séf tapasztalatai között? (persze, hogy van)
– vajon hogyan alakult ki ez a helyzet és még inkább hogyan lehetne változtatni ezen?
Egyelőre nem látok más utat, mint a körültekintő étel (alapanyag) választást és ismét eljutunk a sok vitát kavart bio-piac, árak, életszínvonal kérdésköréhez.
Van egy mondás, ami ide illik: homokból nem lehet várat építeni.
