Miért értékelem nagyra a pácienseinket, akik időt-pénzt-energiát nem kímélve eljönnek a szűréseinkre…

A napokban derült ki, az egyik nem túl távoli rokonomnál, akivel évente számos alkalommal találkozom, hogy emlőrákja van. Ez eddig nem hír, ez sajnos sok családban előfordul.
Az ügyben a sajnálatos az, hogy a hölgy már évek óta észleli az elváltozást, de nem szólt róla.

Ahogy írtam, sokszor találkoztunk és csak félre kellett volna hívnia és annyit mondania, hogy mutatna valamit, mit gondolok róla. Nem tette meg.

Ráadásul a családban többször elnéző mosollyal fogadják, hogy mi odafigyelünk a táplálkozásunkra, sok zöldséget eszünk, járunk a biopiacra, rendszeresen sportolunk, stb. Olyan csodabogár félének tartanak bennünket.

Most hogy már nagyon későn, már áttéttel meg van az orvosi vizsgálat eredménye, most hirtelen nagyon sürgős lett minden. Mesélte, hogy mostantól csak fehér húsokat fog enni és elkezdett Avemárt szedni.

Ilyenkor összeborzongok ezek hallatán és bevallom egy kicsit mérges is leszek.

Először is, ha évekig nem volt elég sürgős, vagy fontos, akkor most miért kell válogatás nélkül mindenbe belefogni.
Másrészt most már egy kicsit késő is.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentősége van a megelőzésnek, szűrésnek, ahova ráadásul mindenféle panasz nélkül megy az ember. Hozzánk nagyon sokan jönnek és nagy elismeréssel vagyok minden páciensünk iránt, pláne miután az a rokonom, akinek sem idejébe, sem pénzébe nem került volna egy vizsgálat, még ő sem tette meg.

Az életmódváltás fontos dolog, de gyógyulást nem lehet tőle várni, pláne áttétes rákban. Itt már keményebb orvosi kezelésekre is szükség lesz.

Harmadszor az Avemár. Kevés olyan termék van, amiről ennyire rossz véleménnyel lennék, mint az Avemárról. Minden páciensemet lebeszélem róla.

Szomorú vagyok, hogy egy rokonom nem él(t) a számára nagyon könnyel elérhető lehetőséggel és elismerésem azon pácienseinknek, akik áldozatokat hoznak az egészségük megóvása érdekében.