Egy érdekes történtet osztok meg Önnel, kedves olvasó és érdeklődéssel várom a hozzászólását, mit gondol erről.

Ugye, mi céges szűréseket is végzünk, ami azért jó a munkavállalóknak, mert nem kell szabit kivenniük, sorban állniuk, stb. a szűrés miatt, hanem rugalmasan, a saját közegükben, 15-20 perc alatt elvégezhetik azt.

Történt az egyik cégnél, hogy tavaly szűrést végeztünk és eljött a dolgozók egy bizonyos része. Ok.

Az a hölgy, aki ennél a cégnél a szűréseket szervezte és velünk is tartotta a kapcsolatot, nem jött el.

Ugyan ez a hölgy most nemrég mégis részt vett egy szűrésünkön, persze nem a cégénél, hanem valamelyik városi rendelőnkben, mert változást észlelt az egyik anyajegyén. Egy melanomát diagnosztizáltunk nála.

A szűrésekről mindig elmondom, hogy éppen az a lényege, hogy a páciens nem észlel magán semmit és így jön el, mert ekkor vagyunk még igazán korán, ha gond van. (persze mindenki azt hiszi magáról, hogy miért éppen vele lenne gond)
Amikor a páciens észlel magán valamit és azért jön el, az már nem szűrés, az már orvosi vizsgálat panasz/tünet alapján.

Tudom, hogy a ha-k semmit nem érnek, de ha akkor jött volna el, akkor a melanomáját lényegesen korábban vesszük észre, ami az életét is jelentheti (még nem tudom a szövettani vizsgálat eredményét).

…de ez még mind semmi, nem ezért írtam a bejegyzést. A poén most következik.

Megkérdeztük a hölgyet, hogy idén is szervezzünk-e szűrést a céghez, mert lehet, hogy rajta kívül is még vannak olyanok, akik akkor nem jöttek el és most látva az ő esetét, talán mégis eljönnének.
A válasza ez volt (nem szó szerint, de lényegét tekintve): "Nem kell, aki akart, az tavaly már eljött…"

Azt gondolom, hogy én itt abba is hagyom az írást és nem fogalmazok meg kérdéseket, felvetéseket. Ezt Önre bízom.