Különböző fórumokon küzdök az olvasókkal és igyekszem lebeszélni őket, hogy anyajegyeik tömeges eltávolítására szakmailag igencsak kétséges és elítélhető módszereket vegyenek igénybe. Az külön kérdés, hogy valaki ajánlja is ezeket a módszereket.
…hogy miért teszem mindezt, miért nem hagyom az egészet? Szakmai kihívásból és érdeklődésből, ezen túl az etikai érzékem sem hagy nyugodni, pedig már azzal a váddal is illettek, hogy önös érdek áll mögötte.
Eljutottam odáig, hogy sikerült megértenem a motivációt: akiknek a testén számtalan anyajegy van, azoknak többször ez komoly pszichés és önértékelési problémát jelent. Nem szeretik így magukat és azokat a módszereket keresik, ahogyan az anyajegyeket tömegesen el lehet távolítani.
Ez egy komoly igény, és a piac természete olyan, hogy ahol kereslet van, ott a szolgáltatások is megjelennek.
Mit akar a piac? Azt, hogy az anyajegyeiket – lehetőleg mind -, fájdalommentesen és torzító hegek nélkül távolítsa el valaki.
Vajon lehetséges ez? NEM. Hogy miért nem, ezt itt, írtam le:
http://www.melanoma.hu/anyajegy-eltavolitasi-modszerek/
Ha nem lehetséges az anyajegyeket fájdalommentesen és nyomtalanul eltüntetni, akkor hogyan lehet az, hogy bizonyos szolgáltatók (orvosok) és bizonyos gyártók ilyen szolgáltatásokat, termékeket ígérnek?
A válasz egyszerű: mert van rá kereslet. Úgy látszik ilyen világot élünk.
Most, hagyom a különféle szakmai érveket, hogy anyajegyek eltávolítására miért csak a sebészi kimetszés jön szóba, szövettani lelet készítése mellett és kizárólag az esztétikumra koncentrálok.
Kedves cryo-s és lézeres anyajegy eltávolítás rajongó tábor! Önök szerint az eredmény szép és nyomtalan? Szerintem nem.
Fagyasztás utáni állapot:

Látszódnak a hegek, minden egyes fagyasztás helyén, hiszen az anyajegyek a bazális membrán alá nyúlnak és tudjuk, hogy ha az megsérül, akkor heg keletkezik. …hát persze, hogy a fagyasztás is heggel gyógyul, és még ott van annak is a lehetősége, hogy az orvos nem vett észre valamit és mondjuk egy kezdődő melanomára fagyasztott egyet. Még belegondolni is rossz.
Lézerezés előtti és utáni állapot.


Látszódnak a csúnya hegek és a félig-meddig eltávolított, visszapigmentálódó anyajegyek.
Egy ilyen anyajegy közelebbről:

Lehet, hogy amit látunk, az már nem is egy visszanövő anyajegy, hanem egy melanoma, ami azért alakult ki, mert a pigmentsejteket durva fizikai behatás érte, vagy talán, már eleve melanoma is lehetett? Nem tudjuk, hiszen nem készült szövettan.
Elképzelni sem tudom, hogy milyen érveket, tényeket kell még felvonultatnom ahhoz, hogy az álláspontjukhoz ragaszkodó laikusokat lebeszéljem arról, hogy meghozzák életük egyik legrosszabb és maradandó, esetleg végzetes döntését.


#1 by T. Nóra on 2009. április 28. kedd - 13:38
Quote
Azt valahogy mindig a kor divattja határozta meg, hogy mi az esztétikus. Ha visszagondolunk a rizsporos parókák világára, akkor az is eszünkbe juthat, hogy az akkori hófehérre pingált bőrökön hogy jelentek meg a fekete szénceruzával pontozott "álanyajegyek", mert ez volt a "menő"…
Emlékszem egy ízben ez egyik ellenőrzésemen a doktornő mosolygósan így fogadott:
"Jöjjön kedves Nóra a mi pettyes lányunk.. :) "
Szóval kedves pettyes jányok és pettyes fiúk ebben az életben sok minden lehet "ciki", de a "pettyes lét" sohasem!!!!
T. Nóra
#2 by dvera on 2009. április 28. kedd - 16:09
Quote
Komolyan mondom, ha nem lennék szégyenlős, feltennék egy fotót, hogy milyen csúnyán gyógyultak meg a hegeim (Tisztelt Doktor Úr! Laikusként azért abba a táblázatba még felvenném, hogy a heg gyógyulása egyéni hajlamtól is függ). Természetesen azok, amelyek nem látható helyen vannak (talp, hajas fejbőr), gyönyörűen gyógyultak, alig venni észre a sebet, bezzeg a hátamon, hasamon szép nagy, jól látható hegek keletkeztek. Csak tájékoztatásul: 33 éves nő vagyok, tehát mondanám, hogy nem mindegy.
De őszintén szólva: hol érdekelnek a hegek, mikor ÉLEK?? 6 éve diagnosztizáltak, és a kontrolloktól eltekintve ugyanúgy élek, mint azelőtt! Én nem értem, hogy hogy élvezhet valakinek prioritást az esztétika az ÉLET, az EGÉSZSÉG előtt? Soha egy percig nem bántam a hegeimet. Örülök, hogy "csak" ennyi volt az ára.
#3 by Réka on 2009. április 30. csütörtök - 17:36
Quote
én csak azt nem értem, hogy miért nem tiltják be a lézert, cryot ilyen esetekre vonatkozóan? Oké, hogy van rá kereslet, a laikus embernek nem is kell tudnia ez milyen veszélyekkel jár, de hol vannak az orvosok, akik fellépnek ellen? nemcsak itt a blogon, de miért nem tiltja be az EÜM vagy vmi orvosi protokoll és kész?
#4 by judit on 2009. május 2. szombat - 00:15
Quote
Kedves Réka!
És ki fogja eldönteni azt,hogy "ilyen esetek?"
Mert amig nem szakemberhez fordulsz,addig nem tudod,hogy Te melyik esetbe tartozol.
Bocsánat az okvetetlenkedésemért,de nem öncélú volt.
Itt vagyok most is,ha nem is mindig szólok hozzá.
Gyógyulást,kitartást és hitet Mindenkinek: Judit
#5 by Réka on 2009. május 2. szombat - 16:41
Quote
Kedves Judit!
Anyajegy esetekre gondoltam. :-)
Úgy értem, más sebészeti beavatkozásnál ne tiltsák a lézert, anyajegynél tiltsák be.
#6 by Vörös gyöngyi on 2011. október 7. péntek - 09:27
Quote
Gratulálok Doktor Úr!
Végre valaki kimondja….
Szomorú, hogy a tájékozatlanságból adódóan szinte mindenre van igény…
#7 by Erika on 2011. október 7. péntek - 10:01
Quote
Nem tudtam erről az eljárásról (fagyasztás), csak a lézeresről és a hagyományosról. Most nyáron egy anyajegyemet kivágattam úgymond, plasztikai varrást kaptam, de sajnos olyan bőröm van, ami miatt még az is szétnyílt, de kit érdekel? Szerencsére az anyajegy csak meg volt vastagodva, nem volt kóros eltérés, de így sem érdekel a nyoma, akkor sem, ha jók lettek az eredmények. Akinek gyereke van és az életben tudja, hogy mi az érték, az néhány heg miatt nem csinál problémát.
Az információ után, természetesen ha úgy adódik, maradni fogok a régi fajta beavatkozásnál, bár mindig utána szoktam járni a lehetőségeknek. Ma is tanultam valamit, köszönöm! :)
#8 by Kiss Lilla on 2011. október 14. péntek - 11:14
Quote
Én fagyasztáson voltam, és meg vagyok elégedve, nem is ilyen lett a végeredmény!!! Nekem bevált, inkább mint az, hogy kivágják. Az sokkal jobban látszana, ez nekem meg semmi. Dicséri mindenki, hogy nagyszerű lett.
#9 by Dr. Horváth Béla on 2011. október 14. péntek - 11:24
Quote
Kedves Lilla, köszönöm a hozzászólást. Örülök, hogy elégedett a kozmetikai eredménnyel, de sajnos azon túl egyéb szempontok is vannak.
Sajnos találkoztam már olyan melanomás pácienssel, nem is egyel, aki elégedett volt a szakszerűtlen eltávolítás eredményével, aztán mégis jött a baj.
Remélem Önnél nem így lesz.
Üdv: HB
#10 by Hanna on 2011. november 26. szombat - 12:50
Quote
Tisztelt doktor úr!
Bőrgyógyászati vizsgálaton vettem részt nemrégen felvételeket is csináltak az anyajegyeimről, a későbbi esetleges változások észrevételéhez. kettő anyajegyemen túlfutó pigmentáció va ezért a doktornő eltávolítást javasolt valamint van másik kettő is a nyakamon és a mell alsó vonalánál amelyek kiállóak és folyamatos irritációnak vanank kitéve. Bár fiatal vagyok nem az esztétika miatt szeretném levetetni hanem orvosi javaslatra. Ön a kimetszéses módszert javasolná? Előre is köszönöm!
#11 by Hoffmann Béla on 2011. december 3. szombat - 17:15
Quote
Tisztelt doktor Úr!
Sajnos a hátamon nekem is több anyajegy, ilyen egész vékony 2-3 mm-es “pálcika” van. nem akarok csak egy nagy, “nyakon” logó valamit eltávolíttatni. Nem tudom hová forduljak. Nem vagyok mai gyerek, emlékszem nagymamámnak a szeme mellett volt ilyen. Kérte vigyek neki egy szálat a ló farkából. A lószőrrel elkötözte egészen a bőrfelszínnél, 2-3 hét múlva egyszerűen leesett. Ez a módszer alkalmazható most is??
Üdvözlettel
Béla
#12 by Kovács Barbara on 2012. február 2. csütörtök - 12:14
Quote
Én most állok a gondolat előtt, hogy eltávolíttassak-e pár anyajegyet az arcomról, vagy sem. Szerencse, hogy megtaláltam ezt az oldalt, megy is a kedvencek közé. Csak egy kérdés: akkor mégis melyik eljárás a legkíméletesebb/ legeredményesebb? Semmiképp sem akarom elhamarkodni, ha azt mondják jobb, ha maradnak, akkor maradnak.