Lehet, hogy a Forever Living termékektől mégsem.
A magam részéről csak a dezodort használom már évek óta, egyébként megelégedésemre. Azért választottam ezt, mert nincs benne alumínium és jól dezodorál.
Többen megkerestek, mint orvost, hogy álljak a többi termék forgalmazása mellé, de nem tettem.
Ennek fő oka az, hogy nálam nincs a fókuszban, a különféle termékek forgalmazása, de van másik oka is.
Kaptam egy cd-t, amin egy természetgyógyász orvos beszél arról, hogy a különféle termékek milyen betegségek gyógyítására, vagy legalábbis a gyógyulás elősegítésére alkalmasak.
Kb. a cd háromnegyedénél tartottam, amikor már nem is maradt olyan betegség, amire a termékek előnyös hatással bírnak és az orvostudomány ne adott volna nevet neki.
Azt gondolom, hogy ami mindenre jó, az semmire sem igazából. Hangsúlyozom, hogy ez az én szubjektív véleményem.
Nem is foglalkoztam túl sokat ezzel, boldog voltam azzal az egy termékkel, amit használtam.
Most pénteken részt vettem egy bőrgyógyász kongresszuson, ahol az egyik előadás azzal foglalkozott, hogy a különféle bőrápolási termékekben, kozmetikumokban milyen káros anyagok vannak.
Érdekes, hogy a törvények csak azt szabályozzák, hogy a termékeken fel kell tüntetni az összetevőket, azonban azt már nem, hogy ezeket az összetevőket be kéne vizsgálni egészségügyi szempontból.
Az előadáson elhangzottak közül csak egy dolgot emelnék ki, a triclosan-t, amit az EU környezetszennyező, mérgező anyagnak minősített. Hazaérve megnéztem a különféle szereket a lakásban és az előbb említett, kedvelt dezodoromban megtaláltam a triclosan-t.
Azt hiszem ezzel ennek használatát is befejeztem. Most ismét nekiállhatok keresni egy olyan dezodort, amiben nincs sem alumínium, sem triclosan, sem egyéb káros adalék és még működik is, mert az sem hátrány.
Hogy még egy példát említsek: a samponokban lévő nátrium-lauryl-sulfat az irodalom szerint szemfejlődési rendellenességeket okozhat többek között.
Kérdés, hogy találunk-e még olyan szereket, amiben nincs káros anyag. Most nekiállok keresni.
Triclosan:
A triclosan szintetikus alapú tartósítószer, amelyet baktérium- és gombaölő hatása miatt a kozmetika számos szereiben, illetve fogkrémben, szappanban és lábápolókban is megtalálható. Viszont allergiát okozhat, és káros az egészségre. Mérgező anilint "állít elő" amely a bőrön és a nyálkahártyán keresztül felszívódik a szervezetbe, majd ott szétterjed. A bőr természetes savvédőköpenyét támadja meg és károsíthatja a májat. Ha egy fogkrém triclosant tartalmaz, a szájhigiénia veszélyessé válhat. Lenyelésekor még az emésztéshez fontos bélbaktériumokat is károsíthatja. A triclosan előállítása során mérgező anyagok keletkezhetnek, pl. dioxinok és furánok. Ezek az összetevők is beépülhetnek szervezetünkbe, károsíthatják a májat és rákot okozhatnak. A triclosan széles körben való alkalmazása bizonyíthatóan ellenálló csírák kialakulásához vezet. Ez azt jelenti, hogy a triclosan rendszeres használatával pont az ellenkezőjét érjük el, mint amit akartunk: a kórokozók ellenállóvá válnak és már nem lehet őket célzottan legyőzni.
A triclosant az Európai Unió a környezetszennyező anyagok kategóriájába sorolja. Biológiailag nehezen bomlik le, mérgező az élővizek és a halak számára. Ha a triclosan bekerül a folyókba, UV-sugárzás hatására dioxinok keletkezhetnek belőle. A triclosan rendkívül káros a vízben megtalálható organizmusokra és maradandó károkat okozhat a folyóvizekben.


#1 by cherry on 2009. április 1. szerda - 13:48
Quote
kedves doktor úr,
a kozmetikumok káros hatásairól én is sokat olvastam, vannak azonban ellenőrzött bió kozmetikumok, BDIH vagy Ecocert pecséttel ellátva,Lavera, Logona,Dr Hauschka, Weleda
#2 by Nóra on 2009. április 6. hétfő - 19:58
Quote
Sajnos ez a bejegyzés elszomorított. Véletlen, de én is ezt az egy terméket használom az Aloe termékek közül. Kb 2 éve, direkt amiatt, mert állítólag "mentes minden káros" összetevőtől.
Valóban van benne triclosan:(
Azért az összetevők mellett megjegyzik, hogy " A Nemzetközi Aloe Tudományos Tanács igazolja a termék aloe tartalmát és tisztaságát" Hát ez szép……
De akkor mit merjünk használni?
Nóra
#3 by Csaba on 2009. június 3. szerda - 16:16
Quote
Mik azok az anyagok, amik abszolút károsak egy dezodorban?
Én is ezt használtam eddig (Aloe Shield), sőt ma kaptam két újat, de csak most írták a címkére a triclosan-t. Eddig nem volt rajta, vagy leragasztották. Biztos vagyok benne, mert mindig elolvasom.
#4 by bloger on 2009. július 17. péntek - 08:22
Quote
Kedves Olvasók,
Megérkezett a cég hivatalos válasza, amely mindannyiunk számára megnyugató, úgyhogy visszatérhetünk kedvenc dezodorunkhoz.
Íme a válasz:
"Triklozan
A kozmetikai termékek előállításához felhasználható anyagok listáját a 40/2001. (XI.23.) EüM rendelet szabályozza, melynek utolsó módosítását a 17/2006. (IV.19.) EüM rendelet tartalmazza. A magyar rendelet az Európai Unió kozmetikai direktívájának átvételével készült.
A rendelet 2. melléklete tételesen felsorolja azokat az anyagokat, amelyeket nem lehet kozmetikai termékekben használni. Ezek között az anyagok között a Triclozan nincs feltüntetve. Ugyancsak ez a rendelet 6. sz. melléklete határozza meg a készítményekben alkalmazható tartósítószerek jegyzékét, melyek között a 25. sorszám alatt van feltüntetve a Triclozán, mely 0,3 ban lehet jelen a termékben.
Kozmetikai termékekben mind az Európai Unióban, mind hazánkban is csak olyan anyagok használhatók fel, amelyeknél elvégezték az emberi egészséggel kapcsolatos biztonsági értékelést, azaz értékelték a toxikológiai hatást, kémiai összetételét és expozíciós szintjét. A felhasználható alapanyagok engedélyezése, a listára való kerülése előtt figyelembe kell venni annak az alkalmazási területnek a különleges expozíciós jellemzőit, és azt a populációt, amelynek a terméket szánják. A Triclozannak semmilyen felhasználási területen nincs korlátozása, ellentétben pl. a szalicilsav és sóival, amit 3 éven aluli gyermekek nem használhatnak, vagy a Nátrium jodáttal, mely csak leöblítésre kerülő termékhez használható.
A rendelet listáit rendszeresen felülvizsgálják, így a rajta lévő anyagok biztonságosnak tekinthetők. Az Aloe Ever Shield dezodor csupán csak 0, 18an tartalmaz Triclozan tartósítószert, mely jóval alacsonyabb mennyiség, mint az engedélyezett 0, 3 így a dezodor termékünk biztonságossága is kétségtelen."
#5 by Viki on 2010. augusztus 6. péntek - 18:56
Quote
http://www.antalvali.com illetve organic mission, ajánlom mindeki figyelmébe….
#6 by Poráczki Gabriella on 2010. december 5. vasárnap - 06:50
Quote
Nem beszélve a propylen glycolról, amelyet szintén tartalmaz eddig használhatónak titulált dezodorunk. Azt hiszem, én is a kukába dobom és keresek egy valóban természetes összetevőkből álló deo-t, ha létezik ilyen egyáltalán
#7 by Gergo on 2011. január 17. hétfő - 18:19
Quote
megnyugodhatunk és visszatérhetünk? tehát ha egy mérgező anyag csak bizonyos mennyiségben van jelen egy adott termékben az megnyugtatóvá válik?
#8 by Andi on 2011. január 25. kedd - 00:41
Quote
…ez alapján eljutunk oda, hogy már a kertemben sem lehet zöldséget termeszteni, mert 15-20 évvel ezelőtt vegyszert használtak benne, vagy ne egyek mézet, mert sok az európai mézekben az ólom. Sajnos lehetetlen teljesen sterilen élni, de azért én is törekszem a minimális szennyezettségre amennyire tőlem telik.
#9 by Vera on 2011. augusztus 5. péntek - 13:59
Quote
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az FLP-s deoból kikerült a triclosan, így most már tényleg nyugodtan visszatérhetünk a használatára. :)
#10 by Laci on 2011. december 27. kedd - 16:21
Quote
@Vera: kikerült? amit én utoljára kaptam abban még mindig van. Jó ideje figyelem már, de itthon sajnos nem találtam még alternatívát.
Külföldi webshopokban láttam pár teafaolajos dezodort ami nem tartalmaz. Valaki járt már itthon sikerrel?
#11 by Zsuzsa on 2011. december 31. szombat - 02:12
Quote
Én kipróbáltam és működik, bár én nem vagyok nagyon izzadós (véletlenül, mert elfogyott éppen a dezodorom, és nem volt más és kíváncsi is voltam), igaz, hogy nem parfümillata van, de a célnak megfelel: a Culevit krém. Lehet, hogy illóolajjal kellene illatosítani. De nem izzadtam tőle, és már arra is gondoltam, hogy értesíteni kellene erről Dr. Kulcsár Gyulát.
#12 by Zsuzsa on 2011. december 31. szombat - 02:24
Quote
http://culevit.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=33&Itemid=8
Nem tudom, melyik összetevője okozhatja ezt a hatást.
#13 by Zsolt on 2012. február 16. csütörtök - 09:56
Quote
Organic Mission
Neutralize™
Dezodor, bio teafaolajjal és bio eukaliptusz olajjal