Archive for március, 2009

Az anyajegyek önellenőrzésének effektivitása

Hadd osszak meg egy nagyon érdekes és tanulságos történetet az olvasókkal.
Egy 34 éves fiúról van szó, aki 3 évvel ezelőtt eljött hozzánk anyajegy vizsgálatra vagy bőrrákszűrésre – aki ahogy hívja. Sok anyajegye volt és köztük sok szabálytalan is.

Amikor valakin nagyon sok a szabálytalan anyajegy, akkor nehéz megelőző műtétet javasolni, mert több (sok) olyan anyajegy van (lenne), amit el kéne távolítani.
Ilyenkor fél éves kontrollt szoktunk javasolni, mert fél év már elég idő ahhoz, hogy az esetleges változások láthatóvá váljanak. (a felesleges műtéteknek nem vagyok híve)
Tekintettel arra, hogy mi az összes anyajegyet vizsgáljuk, így a kontroll során minden egyes anyajegy tekintetében meg tudjuk mondani, hogy van-e változás: mert az az anyajegy, amelyik szabálytalan ÉS változik is, az maga az időzített bomba melanoma szempontjából, azt el kell távolítani a bőrről.

Lényeg, hogy a páciens nem jelentkezett a javasolt kontrollvizsgálaton.
Időnként elővesszük a régi betegeinket és levelet küldünk nekik, hogy jöjjenek és röviden leírjuk a fentieket: mi a kontrollvizsgálat jelentősége.

3 év elmúltával végül visszajött hozzánk a hátán egy nagyobbacska melanomával.

Amikor megkérdeztük, hogy miért nem jött korábban, akkor elmondta, hogy “…a féléves kontrollt kicsit sűrűnek tartottam, évente terveztem kontrollra járni…bizonyos időnként ellenőriztem magam.” Amikor a melanómáról kérdeztem ezt válaszolta: “az elváltozás elég régóta rajtam volt, még talán az első vizsgálatkor is…”

Válaszából azt értettem meg, hogy a hátán lévő melanomáról azt gondolja, hogy az már az első vizsgálatnál is ott volt és azóta nem változott semmit, hiszen ő végig figyelte a bőrét és nem észlelt semmilyen változást.

Ez volt az a pont, amikor elküldtem neki a korábbi és a jelenlegi felvételeket, amik a szűrés során készültek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képek láttán így írt: “a képek enyhén szólva sokkolóak. …az önellenőrzés hatékonysága 0 volt.”

Itt a blogban, előadásaimban mindig hangsúlyozom, hogy a saját anyajegyek megfigyelése nagyon fontos ugyan, de sajnos nem elegendő. Pont a korai melanoma, amikor a páciens élete egy egyszerű kisműtéttel megmenthető a laikusok számára felismerhetetlen. Sokan a korai melanomájukat egy békés anyajegyként tartják számon és csak akkor figyelnek fel a bajra, amikor a melanoma kiemelkedik a bőr síkjából, váladékozni, viszketni, vérezni kezd, de ilyenkor már késő lehet.

Azt javaslom, hogy legalább egyszer mindenki keressen fel egy szakértő bőrgyógyászt, ismerje meg a bőrét, anyajegyeit és rizikóját, és akinek a rizikója magas, annak bizony időnként kontroll vizsgálatokon is érdemes megjelennie azon túlmenően, hogy a saját anyajegyeit időnként megfigyeli a változásokat keresve.

Beöntés a mindennapokra

A Gerson terápia kapcsán írtam a beöntések jelentőségéről is. Talán azt nem említettem, hogy ez az, amire a páciensek előtte a legferdébb szemmel és kétkedve néznek, amikor pedig a terápia vége felé tartanak, ez az amitől a legkevésbé akarnak megválni.

A kávé beöntés a Gerson terápia egy kulcs fontosságú része, hatóanyagai (koffein, kahveol, kafestol) stimulálják a máj méretgelenítő funkcióját, fizikailag is tisztítja a vastagbél alsó szakaszát, fokozza a perisztaltikát, stb.
A beöntés nem tévesztendő össze a colon-hydroterápiával, amit túl drasztikusnak tartok, tönkreteszi a bélflórát és nem tiszta vízzel csinálják a legtöbb helyen.

Olvasók között felmerült a kérdés, hogy vajon egészséges személyeknek is ajánlható-e a beöntés? A válaszomat már megírtam, miszerint igen.

És íme, most milyen felvételekkel ajándékozott meg a sors.

Az elődeink már tudtak valamit, mert, ahogy a barcelonai La Pedrera házban is látható, a fürdőszoba állandó és hangsúlyos része volt a beöntő felszerelés.
Még sok idő fog eltelni, de már jó úton haladunk, hogy ismét eljussunk idáig.

Ennyire nem ismerik a melanomát

A kép egy modellről készült, akit sokan és sokat fotóztak (a minőség rossz, csak így tudtam megszerezni)

Lényeg, hogy sokáig senkinek nem tűnt fel a férfi jobb karján éktelenkedő hatalmas melanoma. Nem tudom, lehet, hogy tetoválásnak hitték.
Természetesen a modell néhány éven belül meghalt.

Elképesztő, hogy a melanoma az egyik legkönnyebben észlelhető és az egyik legagresszívebb daganat, itthon a 25-30 éves nők között a vezető halálok és mégis alig néhányan tudnák megmondani, hogy a 'melanomát' eszik, isszák, telefonálni lehet vele, vagy valamilyen egzotikus gyümölcs-e, netalántán egy betegség neve.

Mi a melanoma? Itt el lehet olvasni .

Gerson terápia – találkozás Beataval március 10-én

Gerson terápiás ismertető előadás lesz Beata Bishop részvételével.

Beata a hamarosan megjelenő "Gerson-terápia" című könyvéről is beszél 2009 március 10-én 15 órától a XIV kerület, Budapest, Cházár András u 4 alatti Lion's Garden hotelben.

Kiderült, hogy rákos lett a színész

Először beszélt súlyos betegségéről Ewan McGregor (37): bőrrákot állapítottak meg nála, és többek között eltávolítottak egy daganatos anyajegyet a jobb szeme alól.

[img=images/ewanmcgregor.jpg width=200 float=left”>Csillagok háborújának sztárja a BBC-nek mesélt a félelmetes kórról. Elárulta, mivel világos a bőre, és sok-sok anyajegye van, ráadásul e mellett napozott is, elment megvizsgáltatni magát. Az ellenőrzés során a specialista azt gyanította, hogy nagyobb a baj, mint hitte a színész.

A doktor meggyőzte a Trainspotting hősét, hogy ez az egész nem vicc, ki kell vizsgáltatnia és ellenőrzés alatt tartani. A színész ezután leszedetett az arcáról több anyajegyet is, majd a szövettan eredménye alapján a szörnyű gyanú beigazolódott.

Ewan, aki háromgyermekes apa, beismerte, azóta is frászban van. Nem csoda, hiszen a daganatos betegek legalább(!) ötévnyi tünetmentesség után mondhatják csak gyógyultnak magukat.

McGregor kihasználva arcának megváltozását, borotválkozás utáni arcvizet reklámoz, amelyet összekötött a Long Way Down motoros utazási műsorával. A mozikba is visszatér éppen ezen a héten, pénteken egy pikáns krimiben, melynek címe Deception (Csalás). Olyan kollégák oldalán játszik, mint Michelle Williams és Hugh Jackman.

Azt pedig mondani sem kell, mennyire fontos a rendszeres szűrésen való részvétel, illetve a napozás elfelejtése!

Minden apróság számít

Egyik nap nekem kellett megvacsoráztatni másfél éves kislányomat. Azt az instrukciót kaptam, hogy a hűtőben van májas, abból adjak neki.
Eljött az idő, elővettem a májast és a jól megszokott reflex alapján végigolvastam, mit tartalmaz a termék. Ekkor jött a hidegzuhany.
Gyorsan eldöntöttem, hogy az én kislányom ebből a májasból bizony nem fog enni. Gyorsan elővettem a mélyhűtőből a nyáron elrakott bio pestót és ahhoz pirítottam neki a Ludwig és Mentesi féle JÓKENYÉR-ből. Nagyon finomat falatozott.
Másnap, szombaton a biopiacon vettünk májast és legközelebb már abból is kapott Nellike.
Íme, összeírtam, hogy mi található az egyik és mi a másik májasban. Szerintem a lista önmagáért beszél:
[img=images/biomajas.jpg width=480 float=left”>
Amikor az egészségünkről gondolkozunk minden apróság számít, nincs kivétel.
Nálunk az asztalon egyébként nincs helye például a felvágottaknak. Vacsorára az alábbiak valamelyike, vagy ezek közül több található az asztalon:
– fokhagymás olíva: rendkívül bonyolult elkészíteni, így csak az eltökélteknek ajánlom :-)
– fokhagymás paradicsom
– pesto (nyár végén tesszük el bio alapanyagokból)
– padlizsánkrém (nem vesződünk vele, a biopiacról vesszük)
– olívagyogyó (egyébként ebbe is tesznek ízfokozót, nem értem, hogy miért)
– sajtok
– avokádókrém
– zakuszka
– kaukázusi kefír
(szeretem még a szardíniát is, bár az annyira nem egészséges)

El sem tudom képzelni, hogy kétes eredetű és tartalmú felvágottakat (pl. párizsi) a számhoz emeljek.

Ja…, és a fentiekben semmilyen lemondás nincs részünkről, mindegyiket nagyon szeretjük és nagy élvezettel fogyasztjuk.

Önök, hogyan étkeznek?