Nagyon érdekes dologra lettem figyelmes a gyógyult/tünetmentes páciensek leírásait olvasva. Majdnem az összes azzal kezdődött, hogy a kezelő orvos/sebész azt mondta a páciensnek, többnyire a műtét után a szövettani leletet olvasva, hogy "Önnek már csak néhány éve van hátra", és hozzá tették, hogy használja ki jól, rendezze el a dolgait, stb. Ez egyébként nem csak daganatos betegeknél volt így, hanem sérülteknél is, akikről lemondtak az orvosok, mondjuk nyaki csigolya sérülését követően, lélegeztető gépre kapcsolva, stb.

Ezt a fajta orvosi tájékoztatást eddig egyenesen elítéltem. Magam részéről szakmám legnagyobb kihívásának azt tartottam, hogy penge élen táncolva hogyan tudok úgy felvilágosítani egy pácienst a betegségéről, hogy ne ijesszem halálra, de annyira viszont megijesszem, hogy úgy érezze, valamit tennie kell magáért, különben baj lesz.

Most ez az új felfedezésem nagyon elgondolkoztatott.

Mi a hatása az "Önnek csak néhány éve van hátra" mondatnak? Nagyon keményen elgondolkoztatja a pácienst. Aki küzdő típus, azt egyértelműen tettekre sarkallja és közülük kerülnek ki a csodálatos gyógyulást produkáló páciensek. Aki az azonnal feladós, depressziós típus, azt a földbe döngöli és feladja, nem tesz semmit.

Mi történik akkor, ha nem ezt mondja az orvos, hanem finomkodik, keresgél, az említett pengeélen táncolva világosítja fel a pácienst? Lehet, hogy így még abban a páciensben sem ébreszti fel a küzdeni akarást, akiben egyébként benne van, a depresszióra hajlamos, meg így is depressziós lesz, tehát, egyik páciens sem érzi azt, hogy "most, vagy soha" és egyik sem tesz meg mindent a gyógyulása érdekében.

Nagyon kíváncsi lennék az olvasóim véleményére. Most Önök segítsenek nekem, hogy orvosként a jövőben hogyan járjak el.

A szűrések során, munkánk gyümölcseként nagyon sok korai melanomát találunk és nekik mind azt mondom, hogy időben érkeztek, meg van mentve az életük, mert a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy mondjuk egy Clark II, Breslow 0,7mm alatti melanoma soha nem tér vissza. Ezek a páciensek így nem is tesznek semmit és lehet, hogy a jövőben jön egy újabb daganat, vagy egy másik melanoma. Míg, ha alaposan rájuk ijesztenék, akkor – legalább is közülük néhányban, a küzdeni tudókban, a magukért felelőséget vállalókban – felébreszteném az öngyógyítót és azonnal belekezdenének a blogban is részletezett módszerekbe, ami csak a javukra szolgálhatna.

Mostantól minden pácienst keményen meg fogok ijeszteni, hogy közülük minél több gyógyult beteg kerüljön ki, akik elmondhatják itt a blogban a tanulságos történetüket. …vagy ne így tegyek?