Másfél éves kislányom ma egy órával később tudott fürdeni, mert a kád brokkolival volt tele.
Ezzel zárult az idén a télre való felkészülés. A 10kg brokkolit, amit a szokásos szombat reggeli biopiaci körút során vettem át, ennyi idő alatt porcióztam fel és tettem a fagyasztóba, az 50kg paradicsom, a pesto, a póréhagyma mellé, de a pincében ott a krumpli, az alma, répa, hagyma, fokhagyma, stb.
Természetesen minden a biopiacról, ahova több mint 10 éve járok rendszeresen. A gazdáknak, akiktől vásárolok, még a földjét, családját is ismerem.

Orvosként tisztában vagyok az egészség értékével és az Országos Onkológiai Intézetben eltöltött évek alatt számtalanszor volt alkalmam megtapasztalni, hogyan mennyire törékeny és tünékeny ez a legnagyobb kincsünk. Ezen túl már arról is írtam, hogy szintén orvosként nem teljesen értem, hogyan lehet gyógyszerekkel gyógyítani. Valószínűleg sehogy, maximum az egyes betegségek tüneteinek folyamatos kordában tartására alkalmasak a gyógyszerek, melyeknek, ha a szedését abbahagyja a páciens, azonnal kiújulnak a tünetek.
Ezek a kétségek és tapasztalatok hajtottak végig azon az úton, ahol azt keresetem, hogy mi és hogyan vezethet a klasszikus értelemben vett gyógyuláshoz, vagyis ahhoz a folyamathoz, amikor egy betegség tünetei úgy múlnak el, hogy azok nem is térnek vissza, illetve ez a tünetmentes állapot nem csak gyógyszerek folyamatos szedésével tartható fenn.

Szóval ezen az úton jutottam el a Gerson terápiáig, amely Dr. Max Gerson német orvosról kapta a nevét. Hivatalosan is majdnem Gerson orvos vagyok. Azért csak majdnem, mert ehhez a titulushoz három fordulón kell végigmennie egy orvosnak. Az első elméleti kurzust Londoban végeztem, a második immár gyakorlati fordulót San Diego-ban és a szomszédos Tijuanaban, ahol a ma még egyetlen Gerson kórház működik. Itt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk a terápia hatásait. A harmadik fázis hiányzik még: két Gerson terápiát folytató páciens végig dokumentált anyagának összeállítása és kiküldése. Annak ellenére, hogy már több páciensnek segítettem a terápia végzésében, még egy dokumentáció elkészítésére sem tudtam időt szakítani.

Ami gyógyulást hozhat, az jó az egészség megőrzésére is. Ezért a Gerson terápiát szétszedtem magamnak és az alapvető elemeit beépítettem a saját és családom életvitelébe. Ennek az életmódnak a követése bonyolultabb, mint beugrani a mekibe, de legalább elkövetünk mindent, hogy az egészségünket megőrizzük. Szinte már le sem merem írni azt a közhelyet, hogy ha nincs egészség, akkor semmi sincs, legyen az illető bármilyen vagyonos is. Mindenki legyint erre a mondatra: tudom, tudom…, de mégis nagyon kevesen tesznek konkrétan bármit is.

Prevenció a gyógyulásban

Az emberek csodaszerekre várnak a gyógyulásban, lottó 5-re a mindennapi boldogulásban, de sajnos a dolgok nem így működnek. Minden eredmény egy konzekvens és kitartó 'munka' következménye. Itt ne csak pozitív eredményekre gondoljunk: a kitartó dohányzás eredménye lehet a rosszindulatú daganat, a napozás-szoláriumozás eredménye a melanoma, a mozgásszegény életmódé az elhízás és más krónikus betegségek.

Ilyen a gyógyulás is szerintem. A gyógyszerekkel gyors változásokat lehet elérni és ennek nagyon sokszor azt köszönhetjük, hogy ezáltal meg lehet menteni valakinek az életét, de ugyanakkor a gyógyszerek nem alkalmasak a gyógyításra.
A Gerson terápia véleményem szerint egy olyan módszer, aminek konzekvens követésével valóban gyógyulást lehet elérni krónikus betegségekből, amikor még van visszaút.

A Gerson terápia viszont nem csodaszer: nem abból áll, hogy napi 3×1-et bevegyünk belő és már kész is. A Gerson terápia végzéséhez idő és energia kell, és amíg kifejti kedvező hatását az is idő.
Komoly belátásra van szükség egy daganatos páciens részéről, hogy még időben el kezdje alkalmazni ezt a módszert.

Tapasztalatom az, hogy azok a betegek (tisztelet a kivételnek), akiről vagy akiből rosszindulatú daganatot távolítottak el a műtét után azt mondják "… ezen is túl vagyunk, a sebész azt mondta, hogy a műtét jól sikerült és remélem, hogy a daganat sem tér vissza…" Tényleg anélkül, hogy konkrét esetekre vonatkoztatnék, a rosszindulatú daganatokkal éppen az a baj nagy általánosságban, hogy igenis visszatérnek, méghozzá áttétek formájában. De vegyünk egy olyan esetet, amikor a szövettanból biztosan lehet tudni, hogy nem fog visszatérni; akkor is kialakult egy daganat, tehát nincs minden rendben. Még az ilyen páciensnek is alapos indoka van, hogy komolyan átgondolja a jövőjét és aktívan tegyen valamit az egészségéért.

De itt vagyok én is ismét, akinek semmi baja (tudtommal), hanem egyszerűen ismerem az egészség és a 'dolgok' természetét: mindennek, amit teszünk, végül valamilyen eredménye lesz. Na én olyan eredményt szeretnék, hogy az egészségem, mint legfőbb értékem sokáig velem maradjon.
Ezért adaptáltam magamra és családomra a Gerson terápiát, ezért volt tele a kád brokkolival és ezért volt nálunk ma egy órával később a fürdetés.