Módosult a SZÉP szűrések statisztikája: még egyel nőtt a megmentett életek száma.

Veszprémben az egyik látogatónak a bal vállán egy néhány mm nagyságú, kissé pigmentált és fénylő növedék volt.
Ahogy mindig: Ő nem tudott semmiről, "csak úgy" eljött.

Az én klinikai diagnózisom a pigmentált basalioma, vagyis bőrrák volt. Ma kaptam egy hívást egy veszprémi kolleganőtől, hogy a szövettan mást igazolt, mégpedig egy noduláris típusú melanomát.
Leesett az állam és azonnal megnéztem a felvételeket.

A képeket elnézve megnyugodtam, hiszen ilyenkor az első kérdés egy szakember részéről önmagához, hogy vajon miért tévedtem.
A képeket elnézve ma sem döntenék másképpen, ma is basaliomára voksolnék, bár így utólag a dermtoscopos felvételen azért látható néhány árulkodó jel.
(Egészen más itt az irodában vizsgálódni, elemezgetni, mint kint a terepen gyorsan dönteni, mert még hetvenen szeretnének bejutni a vizsgálatra…)

Aki a képeket nézni, kérem szörnyülködjön el, hogy micsoda kis semmiségről van szó. És ez a kis semmiség, amit megtaláltunk és eltávolíttatunk – és így megmentettük a páciens életét – néhány hónap múlva már menthetetlenné válik.
Már most is Clar III, Breslow 0,4mm-es, kezdődő kifekélyesedés jeleit mutató melanomáról beszélünk, tehát már most sem korai – és ehhez képest mekkora.

Még így, közel egy évtized után is tud meglepetést okozni a szakmám és nem győzök elég alázattal közelíteni felé.

Tessék elmenni szűrésre, mert tényleg ilyen semmiségeken múlhat egy élet.