Akinek bármelyik anyajegye megváltozik, vagy bőrén új pigmentált növedék jelenik meg, akkor gondolni kell melanomára és ki kell zárni ennek a lehetőségét.
Ennek az első lépése az orvosi vizsgálat. Itt az orvos vagy rögtön elveti a melanoma lehetőségét, vagy klinikailag is felveti azt.
Melanoma klinikai diagnózisa esetén az egyetlen elfogadható megoldás a sebészi kimetszés megfelelő biztonsági zóna alkalmazásával, ami fél cm-től 2 cm-ig változik, attól függően, hogy milyen vastag a melanoma.
A műtétet követően kb. 2 héten belül elkészül a szövettani lelet, ami már egyértelműen és majdnem teljesen biztosan megmondja, hogy hányadán állunk.
Nézzük, mik a legfontosabb dolgok egy melanoma szövettani leletében, amit keresnünk kell és mit jelent ez a számunkra.
1. Miénk-e a lelet? Az én nevem, születési évem van rajta?
2. Kórszövattani diagnózis: melanoma malignum
Ugyan itt le szokták írni, hogy horizontális, vagy vertikális terjedési forma: a vertikális terjedés a veszélyes, mert így gyorsan áttétet adhat, így jobb, ha ezt nem olvassuk a diagnózisnál.
3. Clark érték: relatív vastagság: I-IV között
Amennyiben ez az érték I, akkor biztosan meg van mentve az életem, mert ez a melanoma nem adhat áttétet.
II-től IV-ig romlanak az esélyek.
4. Breslow érték: mm-ben mért mélység: minél nagyobb, annál rosszabb. 0,75mm alatt elcsípett melanoma szerencsés dolog.
5. van-e kifekélyesedés? Ha van, az sokat ront az esélyeken.
6. Ér- és nyirokér invázió: ha ezt leírja a szövettanász, akkor baj van: a daganatsejtek bejutottak az erekbe, ahonnan a test bármely pontjára el tudnak jutni és ott áttétek alakulhatnak ki.
7. Regresszió: magyarul: spontán visszafejlődés. Ez azt jelenti, hogy a szervezet már elkezdte elpusztítani a tumorsejteket. Előfordul, hogy az elsődleges daganatot már nem is találjuk meg, csak az áttéteket.
Nehezen megítélhető szempont: gondolhatnánk, hogy szuper, mert jól működik az immunrendszerem. Igen ám, de éppen ez teszi bizonytalanná, hogy milyen mélyre terjedt a melanoma fénykorában, ugyanis ez határozza meg a további esélyeket. Összességében a tudomány jelenlegi állása szerint mégis jó jelnek tekintendő a regresszió.
Elvileg az is elképzelhető, hogy valakinek kialakul egy melanomája, majd az el is tűnik (regrediál) és kész. Soha nem derül ki…
8. Mikroszatelliták: vagyis apró áttétek a fő daganattömeg közelében. Rossz jel.
9. Mitotikus aktivitás: vagyis, osztódási ráta. Minél magasabb az itt szereplő szám, annál rosszabb a melanoma biológiai viselkedése, tehát annál rosszabbak az esélyek. Alacsony szám: jó jel!
10. legközelebbi szabad széltől mért távolság: vagyis a sebész mekkora biztonsági zónát tartott. Amint azt írtam, ennek 5 és 20mm között kell lennie.
Ha valaki egy melanomás szövettant tart a kezében, akkor a fenti pontok mindegyike benne kell, hogy legyen. Ha bármelyik pont hiányzik, akkor az a szövettani lelet kétségeket hagy maga után és tisztázni kell a hiányzó pontokat.
MEGJEGYZÉS: Bár a szövettani lelet alapján nagy biztonsággal lehet sejteni, hogy milyen folytatásra lehet számítani, de többször előfordul, hogy ettől eltérő lesz a kimenetel. És itt leginkább arra gondolok, amikor valaki egy rosszat sejtető szövettani leletet tart a kezében.
Ne felejtsük el, hogy a melanoma egy immunogén daganat, tehát jól reagál az immunrendszer változásaira, ezért az életmód megváltoztatásával és egyéb, az alternatívokhoz sorolt módszerek bölcs alkalmazásával sokat javíthatok a kilátásaimon.


#1 by Czérna Mária on 2008. június 27. péntek - 20:15
Quote
Sziasztok! Nekem 20 évessen a kékgolyóban levettek egy anyajegyet, ami vérzett. A szövettani nem tudta megállapítani, hogy melanóma vagy sem. Azt mondták az elkövetkező 5 évben kiderűl. Azóta eltelt 21 év, még élek. Nem csináltak semmit. 2 év múlva levettek még egyet. Negatív volt, de azt az 5 évet nem kívánom senkinek. Ennyit a szűrésről. Van rajtam még legalább 30, de nem voltam szűrésen. Tudom, hogy mennem kéne, de nem tudom, igazából meg tudják-e állapítani ránézésre, hogy az most jó vagy rossz.
#2 by blogger on 2008. július 1. kedd - 13:44
Quote
Kedves Mária,
20 év alatt nagyot fordult a világ és ami Önnel történt akkor az nem szűrés volt, hiszen a műtét panasz miatt volt. A szűrés lényege, hogy panaszmentes pácienseket vizsgálunk meg. Az ekkor felfedezett daganatok még legtöbbször gyógyíthatók.
Ma már a szövettani diagnosztika is fejlettebb, nagyon ritka, amikor a pathológus nem tud egyértelműen állást foglalni.
Ha sok anyajegye van, akkor Ön az, akinek a szűrés javasolt. Szintén a mai szűrési-vizsgálati technológia már nagyon kifinomult és amennyiben a Melanomamobilnál jelentkezik szűrésre, úgy minden anyajegyének digitális felvételeit minimum két orvos is végignézi a központunkban.
#3 by Horvathmisi on 2010. június 17. csütörtök - 23:56
Quote
Érthetem úgy, hogy amikor egy bőrgyógyász speciális nagyitóval(dermatoscop) vizsgaljai meg az anyajegyet,és bár nem nagyon tetszik neki,a szabajtalan pigmentacio,szabajtalan szélek stb alapjan,és azt javasolja, hogy kioperaltatjuk pl.egy honap mulva azt jelenti, hogy meg nem lett belőle melanóma,és az alatt az egy honap alatt nem lehet belőle hirtrelen melanoma??.Az én korlapomon NAEVI PIGHMENTOSI D22.5 volt.a bőrsebész azt állitja,várjunk vele egy hónapot, és ebben a kánikula melegben ne vágjuk ki..hanem hüvösebb időben.. a seb gyogyulása miatt…Kérném mielőbbi válaszát Köszönöm
#4 by Dr. Horváth Béla on 2010. június 18. péntek - 14:00
Quote
Azt a bőrgyógyásznak kell eldöntenie, hogy azért végeztet kimetszést, mert szabálytalan egy anyajegy, vagy azért mert melanoma gyanúja már felmerül.
Az Ön esetében az előbbiről van szó. Ez esetben lehet várni és nem lehet belőle melanoma ez idő alatt. Csak az fordulhat elő, hogy már is az, de ezt az orvosnak kell megítélnie, aki látja, hogy miről van szó.
#5 by Tamás on 2011. október 5. szerda - 14:37
Quote
Tisztelt Doktor Úr!
Mivel fehér a bőröm, és sok anyajegyem van, évente, sőt félévente járok szűrésre, ahol a gázos anyajegyeket lefotózzák. A legutolsó vizsgálatkor immár 4. alkalommal tűnt el olyan anyajegy, melyet az előző vizsgálatkor lefotóztak, mert nem volt túl bizalomgerjesztő az orvosnak.
Kérdésem a regresszióval kapcsolatban, hogy ilyen esetekben mit figyeljek még magamon, hisz a fentebb említett anyajegyeket már nem lehet. Van-e olyan a vérből kimutatható tumor marker, ami az esetleges áttéteket valószínűsíti? Esélyeit a rendszeres megfigyelésen alapuló megelőzésnek nagyban ronthatja a regresszió?
Köszönettel: Tamás