Most szombaton Szegeden szűrtünk melanomát és bőrrákot.
Az egyik hölgy vizsgálat közben elmesélte, hogy az egyik ismert, és a szakmában elismert bőrgyógyász doktornőhöz jár rendszeresen a bőrbajával (rosacea nevű betegség, amelynek az arcon vannak tünetei).
Azonnal feltettem az egyetlen adekvát kérdést, hogy akkor miért van itt. A hölgy látszólag nem értette és elmondta, természetesen azért, hogy megmutassa az anyajegyeit.
Ezt viszont én nem értettem: hogyan lehet az, hogy egy páciens egy bőrgyógyász-onkológus doktornőhöz jár rendszeresen, aki – a páciens elmondása alapján – nem vetkőztette le egyszer sem, csak a tüneteivel foglalkozott, az arcán.

Azt már megszoktam a gyakorlatból, hogy más orvosi szakmák képviselői egyszerűen nem foglalkoznak a bőrrel, a bőr betegségeivel és ami a legrosszabb, a bőr daganataival sem. Pedig igazán szem előtt vannak.
Már olyat is láttam, nem egyszer, hogy bőrgyógyászok nem ismertek fel bőrdaganatokat, de az számomra teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy olyan elismert bőrgyógyász doktornő, akinek a szűkebb szakterülete éppen a bőrdaganatokkal kapcsolatos, éppen egy ilyen orvos mulasszon el akár egyetlen esélyt is, hogy egy hozzá forduló páciensnél felfedezzen egy esetleges bőrdaganatot, melanomát, és ez a páciens életébe kerülhessen.

Hogyan bízzanak így a betegek bennünk, mi lesz így a szakmával?